"Gyerekkoromban három olyan nyaram is volt, amikor júniustól, szeptemberig szobafogságra ítéltettem, és váltott tanárok próbáltak felkészíteni a pótvizsgára" - meséli Iván. "A legszörnyűbb az volt, amikor a családi nyaralásból is kimaradtam: amíg a húgom a tengerben pancsolt, én a matematika rejtelmeivel ismerkedtem. Ez annyira sokkolt, hogy rákövetkező évben összeszedtem magam, és majdnem szín ötös lett a bizonyítványom." Iván ezt a történetet már a fiának is elmesélte, aki - követve az apai hagyományokat - tavaly két tárgyból is pótvizsgára kényszerült, és idén is "kinéz neki egy dupla bukta".

"Tavaly, végül is nem kapott komoly büntetést, leginkább azért, mert a feleségem nagyon szépen kért, hogy legyek elnéző. Akkor megígérte, hogy szorgalmas lesz, és tanulni fog. Végül abban egyeztünk meg, hogy csak egy hetet kell tanulnia, közvetlenül a pótvizsga előtt, de ha még egy bukás becsúszik, akkor egész nyáron szobafogság, televízió- és számítógép-megvonással. Úgyhogy most nem tudom mit tegyek. Ha megbüntetem, tönkre teszem a nyarát - meg persze a magamét is -, ha nem lesz következménye a dolognak, akkor elveszítem a tekintélyem."

A bukás közös kudarc

"Az a baj, hogy a gyerekpszichológusok kivétel nélkül azt tanácsolják, hogy ne büntessük meg a gyereket ilyen helyzetben, de a pedagógusok ugyanilyen tévedhetetlen hanghordozással állítják, hogy kell a fejmosás, legyen következménye a dolognak. Nem tudom, melyik út a helyes" - mondja Iván.

A mondat első felében sok igazság van: a legtöbb gyerekekkel foglalkozó pszichológus valóban azt javasolja, hogy ne büntessük meg a gyereket. Alpár Zsuzsa gyerekpszichológus szerint, ha a gyerek rosszul teljesít, esetleg meg is bukik, az elsősorban neki rossz. "Nem elég, hogy megszégyenült az osztálytársai előtt, de ráadásul a pótvizsga miatt tanulással kell töltenie a nyár egy részét. Elég baj ez neki, nem kell tetézni" - mondja a szakember, aki szerint nem kizárólag a gyerek kudarca a siralmas bizonyítvány. "Ez lehet tanár kudarca, aki nem talált utat a gyerekhez; de lehet a szülő kudarca is, mert nem vette észre idejében, hogy a gyereknél tanulási gondok vannak. Természetesen a gyerek is hibás, mert ellenáll a tanulásának, akár abból az egy tárgyból, akár mindegyikből. Akkor vagyunk a legigazságosabbak, ha azt mondjuk, hogy ez egy közös kudarc."

Az ötösarcú és a kettesarcú

Tomi 16 éves, most zárja az első tanévet a középiskolában. Szerinte vannak olyan tanárok, akiknek semmi sem elég jó: ha nem a jó tanulók közé sorolt be egy gyereket az első napokban, akkor az nem kaphat ötöst.

"Vannak 'ötösarcú', meg 'hármasarcú', meg 'kettesarcú' diákok" - állapítja meg eddigi tapasztalatai alapján Tomi. "A magyartanár engem például a hármasok közé sorolt be, és amikor szóról szóra visszamondtam neki, amit az órán leadott, és azt is ami a könyvben volt, akkor sem kaptam jobb jegyet."

Tomi szerint ezen felül az számít, hogy a pedagógus milyen viszonyban van a szülőkkel. "Van egy osztálytársnőm, akiről mindenki tudja, hogy az anyja jóban van az igazgatóval. Ő akkor is ötöst kap bizonyos tárgyakból, ha mindenki azt érzi, hogy nem érdemelte meg. Bár az sem mindig jó, ha a szülő nagyon nyomul - szoktunk olyan hallani osztályfőnöki órán, hogy mit műveltek az ősök a szülőin - mert van, hogy ezt is gyereken verik le."

Tomi egyébként semmiből nem áll bukásra, de mégis tart a büntetéstől, mert matekból "csak" hármasa lesz. "A szüleim, de főleg az apukám, azt sulykolják, hogy akár színötös is lehetnék, ha nem lennék lusta. Hiába magyarázom, hogy nem csak ezen múlik, mindig nagy balhé van, ha hármast kapok."

Az osztályzatok a csomagolástechnikáról szólnak

Alpár Zsuzsa is ismeri ezt a jelentséget. "Nem csak a bukás miatt tudnak őrjöngeni a szülők, hanem attól is, ha a bizonyítvány a saját igényszintjüktől akár csak egy fokkal is elmarad" A szakember szerint ilyenkor végképp értelmetlen dolog a büntetés. "Tudomásul kell venni, hogy nem lehet elválasztani a kölcsönös szimpátiát és az osztályzást" - állítja az EGO Klinika munkatársa.

"Az a tapasztalatom, hogy az osztályzatok általában csomagolás-technikáról szólnak, nem pedig a tényleges tudásról. Persze ez is benne van egy nagyon kis részben. Ismerek olyan gyereket, akinek nagyon nagy tehetsége volt a matekhoz, csakhogy nagyon összekülönbözött nyolcadikban a történelemtanárral valami elvi kérdésen, ezért a tanár lerontotta a jegyét. A hármas miatt nem vették fel abba gimnáziumba, ahová járni szeretett volna."

A szakember azt tanácsolja, próbáljuk kideríteni, mi lehet az oka, ha a gyerek a képességei alatt teljesít.

"Hülye gyerek ugyanis nincs: lehet, hogy az iskola, vagy a tanár nem megfelelő, de még az is előfordulhat, hogy a rossz eredmény mögött egy rész-képességzavar áll."

Azt ugyanis Alpár Zsuzsa is elismeri, hogy van jelentősége az év végi osztályzatnak, hiszen ez alapján dől el, hogy hol tud a gyerek továbbtanulni.

Az anya ne legyen tanár

Ha mégis a pótvizsgát választjuk, akkor viszont már bátorítani kell a kölköcskét. Alpár Zsuzsa azt javasolja, tudatosítsuk, hogy igazán sokat befektetett, dolgozott, menni fog a vizsga. A szakember azt tanácsolja, ne a szülő tanuljon együtt a gyerekkel, inkább válasszon egy kortárs tanítót. "Ha van valami, ami teljesen haszontalan, akkor az, hogy a szülő együtt tanuljon a gyerekkel. Ez csak egy-két ritka, kivételes esetben sikerül, de annyira gyökeresen eltérő két szerepkör a tanítás és a szülői szerep, hogy általában ez nem szokott menni. A leges-legjobb, ha egy a kortárs segítője van a gyereknek, ők egy nyelvet beszélnek a csemetével, ráadásul nem sokkal azelőtt vették azt az anyagot, tehát jobban tudják, mi a dörgés. Sajnos a szülők rendszerint azt hiszik, hogy tekintélyt kell választani, és nehezen értik meg, hogy a tekintély nem a kor függvénye."

Matekverseny csokiért

"Tudom, sokan szidják a tanárokat, pedig nekünk sem könnyebb" - mondja Szabó Katalin, aki matematikát és fizikát tanít egy budapesti általános iskolában. "Volt, hogy azért adtam meg egy gyereknek a kegyelemkettest, mert pontosan tudtam, hogy az apja megveri, ha megbukik. Csakhogy ilyenkor rettenetesen nehéz helyzetben vagyok, hiszen a többi gyereket felháborítja, hogy Ricsike megkapta a kettest, holott a szorzótáblát sem tudja, Zolikát pedig meghúztam, pedig tényleg nagyon igyekezett."

"Osztályozni, és ha ez indokolt, buktatni viszont kell, ez az egyetlen fokmérője a gyerek teljesítményének, és szerintem nem baj, ha ez világos, és összehasonlítható. A szóbeli értékelés inkább csak kiegészítheti ezt. A buktatás egyébként akár a gyerek érdekét is szolgálhatja, hiszen, ha tovább engedek valakit, aki nem sajátította el rendesen az anyagot, az egy osztállyal feljebb csak még gyengébben teljesít, és teljesesen lemarad."

A pedagógus szerint az sem igaz, hogy minden tanár büntetéspárti: ő azt szokta javasolni a szülőnek, hogy legyenek megértőek. "Persze ehhez az kell, hogy tudjak beszélni a szülővel. Mert sok anyukát, vagy pláne apukát egyáltalán nem is ismerek. Pedig, ha néha válthatnánk egy-két szót, akkor idejekorán felhívhatnám a figyelmüket a bajra, és nem kéne az utolsó pillanatban kapkodni, vagy a bukás miatt dühöngeni."

Kati néni szerint büntetés helyett érdemes jutalmat felajánlani: "Az osztályban egy tábla csokit kap az, aki a legjobb dolgozatot írja - ez nem egy nagy dolog, mégis hatalmas harc folyik érte."

Néha jobb megbukni

Marcsiéknál is a jutalmazás a divat. "Mindkét gyerekemnek van a hűtőn egy 'lépegetője'. Ez olyan, mint egy társasjáték táblája, amin 'komoly' tárgyból szerzett ötösért hármat, négyesért kettőt lehet előrelépni. Az egyes miatt viszont három mezőt visszaesik a versenyző. A cél pedig valamilyen egy hőn áhított dolog: a fiam most egy MP3 lejátszóért, a lányom egy gitárért gyűjti a jó jegyeket. Amióta ez a rendszer működik, szinte alig hoznak rossz jegyet, és minden este kiszámolják, hány ötös kell még."

Pedig Marcsi fia sem volt mindig jó tanuló, két évvel ezelőtt neki is becsúszott egy év végi elégtelen. "Először rettenetesen mérges lettem" - meséli az anyja - "nem is amiatt, hogy megbukott, inkább azért, mert nem szólt idejében, hogy baj van. Aztán lehiggadtam, és megbeszéltük, hogyan tovább. A pótvizsga előtt két héttel nekiült tanulni egy korrepetitorral, és végül ötöst kapott."

Alpár Zsuzsa szerint is ez a jó megoldás, nem célravezető, ha a gyerek egész nyáron tanul: "Nyáron igenis kell tanulni, lehetőleg a vizsga előtt időszakra időzítve, hogy formában legyen a pótvizsgán. Az a szülő, viszont, aki egész nyári tanulást ír elő a csemetének, öngólt lő, mert olyan fáradtan indul neki a következő évnek a gyerek, hogy abból jó nem sül ki  tehát igenis szüksége van neki is arra, hogy kikapcsolódjon, hogy gyerekéletet éljen."

Alpár Zsuzsa ugyanakkor felhívja a figyelmet arra is, hogy nem feltétlenül a sikeres pótvizsga a megoldás: "Az is előfordulhat, hogy a szülő úgy látja, az egész év csapnivalóan sikerült. Ekkor dönthet úgyis, hogy kéri, ismételje meg a gyerek az évet, vagy mondhatja azt is, hogy ne menjen el pótvizsgázni gyereke, inkább bukjon meg, és esetleg ezzel kikerül abból az osztályból, ahol nem sikk tanulni, vagy ahol nagyon rosszul érzi magát, talán más tanárai is lesznek, akik talán jobb szemmel néznek rá."

Ahol nincs bukás

Ezek szerint a csokival még a cosinus is érdekessé tehető, de vajon milyen más megoldások vannak? Mi történik akkor, ha az osztályzást kivesszük a rendszerből? A Waldorf oktatási rendszerben nincs hagyományos értelemben vett osztályzás, ott a tanár egy szöveges értékeléssel, és sok személyes beszélgetéssel jelzi a szülőnek és a gyereknek, hogyan halad a nebuló a tantárgyak elsajátításában.

"Emiatt aztán nálunk nincs is az a nagy nyomás vagy teher, ami év vége tájt a hagyományos iskolákban megvan" - mondja Szecsődi János, az Óbudai Waldorf Iskola tanára. Szerinte a Waldorfban azért sincs buktatás, mert a fontosnak tartják azokat a folyamatokat, amelyeken a gyerekek az életszakaszaikon keresztül mennek, vagyis azt, hogy amit 8 évesen könnyen megtanul, mert érdekli, azt 10 évesen már nem biztos, hogy könnyedén elsajátítja.

"De még a Waldorf iskolában is előfordul, hogy leül együtt a szülő a gyerek és a tanár, és megbeszélik, hogy eggyel vissza, vagy előre íratják a gyereket. Ez nem buktatás, hanem közös megegyezés" - teszi hozzá a pedagógus.

Szecsődi János szerint egyébként egy jól megírt szöveges bizonyítvány megmutatja, hol vannak a hiányosságok, és mit lehetne, min kellene változtatni.

"Igaz, hogy sajnos nem mindig sikerül jól megírni a szöveges bizonyítványt. A hagyományos osztályzatokat preferáló tanároknak abban igazuk van, hogy ilyen esetben egyszerűbb lenne a teljesen egyértelmű osztályzás a Waldorfban viszont a más iskolatípusoknál szorosabb a szülő és az iskola együttműködése, így a félreértéseket könnyű tisztázni."

A szakember szerint nem csak a jutalommal lehet tanulásra ösztönözni a diákokat: "Ha én magam érdekessé tudom tenni a tanagyagot, akkor diákok mindent hajlandóak megtanulni, és ritkábban teszik fel a kérdést, hogy minek ezt tudni, hiszen az életben soha nem lesz rá szükségem. Csak azt is tudomásul kell venni, hogy minden diákunk különböző minőséget képvisel, így személyre szabott kérdéseket kell feltenni, és a számunkra ideális feladatot kell kiosztani nekik. Egy egyenfeladattal biztos nem leszek sikeres egy 30 fős osztályban."

Reflektor minden diákon

Péter hagyományos iskolából került át Waldorfba, miután egy sikertelen pótvizsga után a gyűlölt matektanár évismétlésre kötelezte.

"Anyu begurult, mert ő segített felkészülni, és tudta, hogy tudom az anyagot. Nem vitatkozott a tanárral, inkább áthozott a Waldorfba." Peti azóta megtáltosodott, bár eleinte szokatlan volt neki az új rendszer.

"A nem waldorfos barátaim mind irigyelnek, hogy nem kapok egyest, és nem bukhatok meg év végén. Ennek eleinte én is örültem, de hamar kiderült, hogy itt a szüleim többet tudnak rólam, mint a másik suliban: havonta többször is kibeszélnek a hátam mögött" - mondja a nyolcadikos fiú, és hozzáteszi: "Ráadásul a Waldorfban nem lehet elbújni az osztályban. A régi suiban a reflektor az osztályra irányult - itt mindenkinek külön reflektora van."

[origo] oktatás - Kovács M. Veronika