Hírlevél




Tanárjogok és alkalmazásuk PDF Nyomtatás E-mail
Olvasóink értékelése: / 3
ElégtelenKitűnő 
2008. augusztus 19. kedd, 01:31
tanarjog.jpgAz utóbbi időszakban elszaporodni látszó erőszakos iskolai események, diák- és tanárverések kapcsán, egyre több fórumon vetődik fel a kérdés: milyen jogai, eszközei vannak a pedagógusoknak? Képesek-e az oktatás színvonalának megtartása mellett egyaránt megóvni tanulóik és saját maguk jogait?

Közvélekedés szerint a rendszerváltás óta túl nagy hangsúlyt kapnak a diákok jogai. Az oktatás szabályozása a tanulók személyiségi jogainak védelme felé tolódott el. Ez, valamint az oktatás szolgáltató jellegének megerősödése a tanári tekintély csökkenéséhez, az iskolai fegyelem felbomlásához vezet. Az iskolára sokáig jellemző hierarchikus rend és tekintélyelv helyébe lépő demokratikus módszerek, úgy tűnik, nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket, a közoktatás pedig lassan anarchiába süllyed. Általános panasz, hogy a tanárok híján vannak a megfelelő jogi felhatalmazásoknak, eszközöknek.

A törvény szavai szerint

Az Alkotmány 70/G. paragrafusa, illetve a közoktatási törvény 19.§ (1) bekezdése szerint a pedagógust megillető jog, hogy személyét, mint a pedagógusközösség tagját megbecsüljék, emberi méltóságát és személyiségi jogait tiszteletben tartsák, nevelői, oktatói tevékenységét értékeljék, elismerjék. Megilleti őt a tanítás szabadságának és oktatás-nevelési módszerei megválasztásának joga is.

Konfliktuskezelési technikákat kellene tanulni

A pedagógusjogok három csoportba sorolhatók: a Munka Törvénykönyvében és a közalkalmazotti törvényben meghatározott, munkavégzéssel kapcsolatos jogok, a közoktatási törvényből származtatott szakmai tevékenységgel kapcsolatos jogok, valamint az alkotmányos emberi és személyiségi jogok. Az Oktatási Jogok Biztosa Hivatalának jelentése szerint a pedagógusok sokkal gyakrabban fordulnak hozzájuk emberi jogaik, mint a közoktatási törvényből eredő jogaik sérelme miatt. Ennek magyarázata lehet, hogy az emberi jogok sérelme sokszor természetes jogérzékkel felismerhető, az egyéb pedagógusjogok csorbításának érzékeléséhez viszont mélyebb ismeretekre lenne szükség. Egyre több esetben fordulnak állásfoglalásért a hivatalhoz, az egyes pedagógiai megoldások jogi megfelelőségének kiderítése végett, és a jogi továbbképző kurzusok iránt is lenne érdeklődés.

Az úgynevezett munkaügyi panaszok kivizsgálását, a viták rendezésének módját a közalkalmazotti viszonnyal kapcsolatos jogszabályok rendezik, a szakszervezetek széleskörű jogokat élveznek e téren. A tantestületen belüli viták, a szakmai irányítás, illetve a fenntartóval, üzemeltetővel kapcsolatos nézeteltérések rendezésénél a bírósági út mellett igénybe vehető az Oktatásügyi Közvetítő Szolgálat, amely vitás ügyekben tanácsadásával, ajánlásaival mediátorként segít egyezségre jutni. A Szolgálat iránt egyre nagyobb az érdeklődés, az éves beszámolók szerint egyre több pedagógus fordul hozzájuk, jogsérelmeik tisztázására.

A tanítás szabadsága

A közoktatási törvény 19.§ (1) bekezdése alapján a pedagógus oktatási feladatainak magas szintű ellátása érdekében az oktatási intézménynek biztosítania kell számára a szakmai ismeretek megszerzéséhez, továbbképzéshez szükséges tárgyi és személyi feltételeket, kedvezményeket. A tanárt megilleti az érdekképviseleti szervek munkájában való részvétel és az érdekérvényesítés lehetősége is. A tanítás szabadsága magában foglalja a tanítási módszerek, tankönyvek, taneszközök, ruházati és más felszerelések meghatározásának jogát. A tanulókkal kapcsolatban a pedagógus az irányítás, értékelés, minősítés jogi hármasával van felruházva. Az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala kiemeli, hogy a tanári jogok tartalmát, illetve kereteit a szülői és a tanulói jogok határozzák meg, a pedagógus csak e jogokat tiszteletben tartva láthatja el feladatát. Épp ezért célszerű együtt vizsgálni az iskolapolgári jogokat, hisz valamely fél jogának csorbulása előbb-utóbb a másik oldal jogsérelméhez is vezet.

Leáldozott a régi módszereknek

A közoktatási törvényből származó jogok körében a legtöbb vita a tanulók minősítésével és értékelésével kapcsolatban alakul ki. A pedagógus saját világnézete és értékrendje szerint jogosult erre, ám a tanulók és a szülők megismerhetik az értékelés alapelveit, módját. Ha azzal nem értenek egyet, kifogást emelhetnek, sőt osztályozó vizsgát is kérhetnek. A pedagógus osztályzatait, az egyes osztályzatok eltérő súlyozását a tantestületi osztályozó értekezlet is felülbírálhatja. Keskeny határmezsgye húzódik a tanárt megillető tanítási szabadság és a tanulót megillető garanciális jogok között, így érthető, hogy az Oktatási Jogok Biztosához került ügyek egyharmada ebből a körből kerül ki.

Még tíz évvel ezelőtt is bevett gyakorlat volt, hogy a tanulók órai magatartását a tantárgyi érdemjegy is tükrözte. Ma már megengedhetetlen, hogy az osztályzás fegyelmezési eszköz legyen. A rendbontók ilyen jellegű minősítése ellentétes a közoktatási törvénnyel és éppúgy törvénytelen, mint a testi fenyítés vagy egyéb megalázó bánásmód. Az oktatást túlságosan gyerekközpontúnak tartók ezen a területen érzik leginkább úgy, hogy a tanárnak nincsenek eszközei.

A közoktatási törvény 19.§ (7) bekezdése a pedagógus kötelezettségévé teszi a rábízott gyerekek testi épségének megóvását, az erkölcsi védelméről, személyiségének fejlődéséről való gondoskodást, valamint az ismeretek tárgyilagos és többoldalú közvetítését, a lehető legmagasabb szintű oktatást.  Ebből következően köteles a rendbontókkal szembeni határozott fellépésre is. Milyen eszközök állnak rendelkezésre, mit tehet anélkül, hogy sérülnének diákja emberi és személyiségi jogai?

A tanár köteles határozottan fellépni

A pedagógusok nagy része sérelmezi, hogy a szülő „behívatása” nem elég hatékony megoldás pedagógiai céljaik elérésére - az intők, írásbeli figyelmeztetések is elvesztették korábbi jelentőségüket. Az iskolából való „kicsapásra” pedig szinte soha nem kerül sor. Legutóbb az újpesti tanárverés címen elhíresült esetben a bántalmazó diákot kitiltották az összes kerületi önkormányzati iskolából. A közigazgatási hivatal és az oktatási jogok biztosának – általános, nem a konkrét ügyben adott – tájékoztatása szerint Derce Tamás polgármester határozott intézkedése a diák jogait sérti, mert a tizenöt éves gyerek még tanköteles, így a törvény erejénél fogva joga és kötelessége, hogy általános iskolai tanulmányokat folytasson. Kizárni csak abban az esetben lehetne, ha valamely intézmény előzetes befogadó nyilatkozatot ad. 

Az iskolai fegyelem fenntartásához azonban szorosan kapcsolódik a pedagógust megillető alapvető emberi jogok kérdése is. Ezek többek között az élethez, emberi méltósághoz, a szabadsághoz, személyi biztonsághoz, a jó hírnévhez, a gondolat és véleménynyilvánítás szabadságához való jogokat foglalják magukban. A tanárokat ért atrocitások nem egy esetben büntetőjogi kategóriába sorolhatók, a rágalmazás, becsületsértés vagy a tettleges erőszak rendőri intézkedést, illetve bírósági eljárást von maga után. A hatósági eljárást nem igénylő, kevésbé súlyos esetekben a pedagógusok intézményi kereteken belül, illetve az iskolaszék előtt léphetnek fel az őket ért sérelmek miatt.

A jogérvényesítésben egyre nagyobb szerepet vállal az Oktatási Jogok Biztosa és az Oktatási Közvetítő Szolgálat is, ajánlásaikkal, közvetítésükkel.  Mindkét szervezet hangsúlyozza azonban, hogy az iskolai ügyek rendezésére hatékony konfliktuskezelési technikákat kellene alkalmazni, és ezeket a tanítási folyamat valamennyi szereplőjének – tanárnak és diáknak egyaránt - el kellene sajátítani. Az oktatás és a tanár tekintélye, tisztelete csak a szakmai-etikai szabályok betartása és rátermett pedagógusok kinevelése révén állítható helyre. 

[origo] oktatás - Lakatos Etta 

 
A hozzászólás nem található.: ArticleID=0
Hozzászólás (1)
1 2010. január 24. vasárnap, 12:24
czinuska
Sziasztok!
Nagyon nehéz volt a matek! Ha több idő lett volna, biztos jobban is sikerül, de ilyen feladatokra kevés volt a 45 perc. Már az első feladat is sok időt vett el. Fel a fejjel, mert szerintem most mindenki egyenlő eséllyel indul, mert egy pár matekzsenin kívül mindenkinek rossz lett!

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás: