|
2008. január 24. csütörtök, 11:15 |
|
Idén új számítási módszer szerint számolják ki a felvételi pontszámokat. Az eddigi 144 pontos rendszer helyett maximum 480 pontot lehet elérni. Az újfajta számítási módszert először a 2008 februárjában induló képzések ponthatárainak megállapításakor alkalmazták. A maximum 480 pontra a következő megoszlásban lehet szert tenni:
- Tanulmányi pontok
Maximum 200 pontot lehet szerezni. - Öt tantárgy (magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem, választott idegen nyelv, választott tantárgy) utolsó két éves osztályzatainak összegét kell megduplázni. Ez maximum 100 pont lehet (ha a jelentkezőnek mind az öt tárgyból csak jelesei voltak).
- Ugyancsak 100 pontot lehet szerezni az érettségi eredmények alapján, az öt érettségi tantárgy százalékos eredményének átlagolásával.
-
Érettségi pontok Maximum 200 pontot lehet szerezni. A felvételhez szükséges két érettségi tárgy vizsgaeredményeinek százalékos eredményeit pontnak véve kapjuk meg a maximum 200 pontot (például ha az egyik tárgyból 75, a másikból 82 %-ot ért el a jelentkező, akkor 75+82 , összesen 157 pontot szerzett). Ha az adott képzési területen kettőnél több előírt érettségi tárgy közül lehet választani, akkor annak a két tárgynak az eredményét veszik figyelembe, amelyen a jelentkező a legjobb eredményt érte el. - Többletpontok
Különböző jogcímeken összesen legfeljebb 80 többletpontot lehet szerezni. - Jogszabály alapján kötelezően jár többletpont (ha a jelentkező a jogosultságot igazolja):
- emelt szintű érettségi vizsgaeredményért,
- nyelvtudásért,
- előnyben részesítés okán.
- Bizonyos képzési területeken többletpont jár:
- tanulmányi és művészeti versenyeredmények alapján,
- szakképesítés alapján,
- sporteredmény alapján.
Forrás: http://www.felvi.hu/ |