|
2008. szeptember 29. hétfő, 12:47 |
|
Az ITech Challenge Menedzsment Verseny 2008 országos diákversenyen az érdeklődő informatikus és műszakis hallgatók tehetik próbára magukat, menedzsment területen.
A bajnokság alapját az EcoSim Kft. üzleti szimulációs modelljei adják. Minden évben más és más iparágú virtuális vállalat menedzsmentjének feladatait veszik át a három fős diákcsapatok. 2008-ban egy telekommunikációs szolgáltató vállalat vezetői lesznek, technológiai és gazdasági döntésekkel törekedhetnek a cég eredményes irányítására. A részvételhez nem szükséges gazdasági előtanulmány, elég a józan ész, a fantázia és a csapatmunka. Először on-line tesztforduló keretében ismerkedhetnek meg a hallgatók a modellezett vállalattal és a szimulált gazdasági környezet szabályaival, összefüggéseivel. Ezt követően október-novemberben élő regionális selejtező fordulókon vesznek részt, ahonnan a legeredményesebb 20 csapat kerül az országos döntőbe. A döntőben "tiszta lappal" induló csapatok szoros küzdelméből kerül ki az év Műszaki Diák Menedzsment Csapata. A verseny fordulóin részt vesznek a verseny támogatói is, az Accenture, az ExxonMobil, és az IT Services, akik a játék szüneteiben a karrier lehetőségekről számolnak be a hallgatóknak.
A támogatóknak köszönhetően olyan értékes és izgalmas díjakat nyerhetnek a csapatok, mint egy iPod (80 GB), prágai utazás, raftingtúra, hőlégballonozás, újság-előfizetések, tárgynyeremények.
A bajnokság október 14-én a tesztfordulóval kezdődik, a döntő időpontja november 21. Az országos vetélkedőt a hazai informatikai és műszaki képzést folytató felsőoktatási intézményekben hirdetik meg a szervezők. Jelentkezés és bővebb információ: www.diakverseny.hu.
Forrás: www.edupress.hu
|