Hírlevél




Comenius és Leonardo: pályázatok a közoktatásban PDF Nyomtatás E-mail
Olvasóink értékelése: / 1
ElégtelenKitűnő 
2009. október 29. csütörtök, 16:22

Több száz magyarországi intézmény élvezi idén is a Comenius és Leonardo programok számos előnyét. A nemzetközi iskolai együttműködéseket és a szakképzési mobilitást támogató uniós pályázatok nem csak a diákok és tanárok, de az intézmények számára is komoly lehetőségekkel bírnak. A pályázatok még szélesebb körű megismertetésére idén is tájékoztató napokat szervez a Tempus Közalapítvány: november 2-án a Comenius, 5-én pedig a Leonardo programokról kaphatnak tájékoztatást az érdeklődők.

 

A Comenius program az oktatás első, érettségiig terjedő szakaszára összpontosít, az óvodáktól a középiskolákig minden közoktatási intézménynek nyújt pályázati lehetőségeket: a részt vevő intézmények, pedagógusok és a gyerekek Európa több országából nemzetközi együttműködés keretében együtt dolgoznak egy közös témán. Projekttalálkozók, diákcserék, módszertani tapasztalatok megosztása, projektmunkák készítése, tanárok és a gyerekek nyelvi felkészítése mind-mind része lehet a támogatott tevékenységeknek.

Az a közoktatási intézmény, amely szívesen bővítené nemzetközi kapcsolatait, az a tanár, aki fejlesztené szakmai tudását és megosztaná tapasztalatait külföldi kollégáival, valamint szeretné tanítványait is bekapcsolni az európai együttműködésekbe, egészen a kezdő lépésektől a gyakorlati megvalósításig kaphat információkat, ötleteket és segítséget a Tempus munkatársaitól, valamint már gyakorló kollégáktól. A tájékoztató napon részletesen bemutatják a pályázati lehetőségeket, hogy megfelelő formát találhassanak a látogatók minden ötlet, pályázati elképzelés számára.

Az ingyenes, előzetes regisztrációhoz kötött pályázati nap november 2-án, 15 órától kezdődik. További információ és jelentkezés a Tempus Közalapítvány honlapján található.

A Leonardo da Vinci program a szakképzés fejlesztésének segítését hivatott szolgálni, a szakképzés vonzerejének, minőségének és teljesítményének növelésével.
Három nagy pályázattípusa közül a mobilitási projektek keretében fiatalok, munkavállalók vagy éppen munkanélküliek tölthetik szakmai gyakorlatukat egy külföldi fogadó intézményben. A 2 éves partnerségi projektek során több ország iskolái, szakképzésben érintett szervezetei működnek együtt, egy adott témára koncentrálva.

A harmadik, innovációtranszfer pályázattípusban pedig a jó gyakorlatok átvételével a szakképzési intézmények a képzési tartalmak javításával az európai szakképzési rendszerhez való kapcsolódásukat erősíthetik.

Az a szakképző intézmény, amely szívesen bővítené nemzetközi kapcsolatait, az a tanár, aki fejlesztené szakmai tudását és megosztaná tapasztalatait külföldi együttműködésekbe, egészen a kezdő lépésektől a gyakorlati megvalósításig kaphat információkat, ötleteket és segítséget a Tempus munkatársaitól, valamint már gyakorló kollégáktól. A tájékoztató napon részletesen bemutatják a pályázati lehetőségeket, hogy megfelelő formát találhassanak a látogatók minden ötlet, pályázati elképzelés számára.

Az ingyenes, előzetes regisztrációhoz kötött pályázati nap november 5-én, 13 órától kezdődik. További információ és jelentkezés a Tempus Közalapítvány honlapján a Rendezvények menüpont alatt található.

Jelenleg mintegy 200 Leonardo projekt fut hazai szakképző intézmények részvételével. A pályázat lehetőség tanulónak és tanároknak egyaránt egy új környezet, kultúra és munkamorál megismerésére. Az önálló munkavégzés során nem csak a gyakornokok szociális és kommunikációs készségei fejlődnek, de a külföldön megismerhető új eszközök és eljárások megismerésével szakmai tudásuk is mélyül. Az oktatók pedig az eltérő tanítási és munkakultúra megismerésével tudják módszertani repertoárukat bővíteni.

Forrás: origo

 

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

Kapcsolódó cikkek