|
2009. október 29. csütörtök, 16:22 |
|
Több száz magyarországi intézmény élvezi idén is a Comenius és Leonardo programok számos előnyét. A nemzetközi iskolai együttműködéseket és a szakképzési mobilitást támogató uniós pályázatok nem csak a diákok és tanárok, de az intézmények számára is komoly lehetőségekkel bírnak. A pályázatok még szélesebb körű megismertetésére idén is tájékoztató napokat szervez a Tempus Közalapítvány: november 2-án a Comenius, 5-én pedig a Leonardo programokról kaphatnak tájékoztatást az érdeklődők.
|
|
2009. június 19. péntek, 09:14 |
|
A Nemzeti Tankönyvkiadó immár harmadik alkalommal hirdette meg az ’Összefogás a Tudásért’ pályázatát. A kiírás az évek folyamán csiszolódott, hogy minél jobban tudja az iskolák elvárásait, igényeit kielégíteni. Az idei évben a sikeresen pályázó iskolák a Nemzeti Tankönyvkiadó tankönyveit 2007-es áron vásárolhatják meg úgy, hogy a 2007/2009. évi árkülönbözetet kapják meg, amellyel szabadon gazdálkodhatnak.
|
|
2009. május 19. kedd, 18:09 |
|
A Fővárosi Közgyűlés Oktatási és Ifjúságpolitikai Bizottsága pályázatot hirdet azzal a céllal, hogy támogassa a kiemelkedő tanulmányi eredményt elérő és nehéz szociális helyzetben élő budapesti tanulókat a középiskolai tanulmányaik sikeres befejezésében.
|
|
2009. április 23. csütörtök, 15:17 |
|
A Procter & Gamble Magyarország Nagykereskedelmi Kkt. ösztöndíjpályázatot írt ki azzal a céllal, hogy tanulási lehetőséghez juttassa azokat is, akiknek az ösztöndíj nélkül nem lenne lehetőségük az általuk vágyott intézményben tanulni, mert anyagi korlátaik nem teszik ezt lehetővé. Az alábbiakban a pályázati kiírás olvasható.
|
|
2009. április 15. szerda, 15:47 |
|
Immáron 2. alkalommal rendezi meg az ARC a gyerekek számára kiírt pályázatát, amelyhez idén a Magyar Telekom Gyerek ARC+ pályázata is kapcsolódik.
|
|
2008. december 09. kedd, 10:47 |
|
Az Európai Unió a Tempus Közalapítványon keresztül pályázatot hirdet újszerű módszerek és jó példák európai szintű értékelésére és terjesztésére hálózatok segítségével a felnőttképzésben.
|
|
2008. november 13. csütörtök, 14:32 |
|
A Dunaújvárosi Főiskola együttműködésben a Cool TV-vel, és az Insomnia Reklámügynökséggel "A média Rólad szól" néven pályázatot hirdet, a média iránt érdeklődő 12. és 13. osztályos középiskolás diákok számára. Az alábbiakban a kiírás szövegét közöljük.
|
|
2008. október 21. kedd, 09:31 |
|
Szerinted az embereket vonzzák a más kultúrák? Vagy inkább elijesztik? Van, hogy hiába beszélünk közös nyelven, mégsem értjük egymást? Mit tehetünk azért, hogy szót tudjunk érteni egymással?
|
|
2008. október 02. csütörtök, 15:16 |
|
A Magyar Tudományos Akadémia "Az élhető Föld" címmel rajzpályázatot írt ki általános iskolás gyermekek számára a Magyar Tudomány Ünnepe 2008. évi rendezvényeihez kapcsolódóan. Pályázni az elkészített alkotásokkal 2008. október 27-ig lehet. A továbbiakban a pályázati felhívást közöljük.
|
|
|
|
|
|