Hírlevél




Foglalkoztatásba Ágyazott Képzés (FÁK-program) PDF Nyomtatás E-mail
Olvasóink értékelése: / 1
ElégtelenKitűnő 
2007. július 13. péntek, 13:46

Program a roma származású munkanélküliek közoktatási intézményekben történő foglalkoztatására és képzésére.

A programról

A romák helyzetének javítására kidolgozott FÁK-program a hátrányos helyzetű, az oktatás és a munkaerőpiac világától sok esetben távol álló társadalmi csoportok számára kínál integrációs lehetőséget – két tekintetben:

  • foglalkoztatás révén szocializálja őket a munka világába;
  • a foglalkoztatásba ágyazott képzés biztosításával lehetővé teszi, hogy a támogatott a foglalkoztatási támogatás befejezését követően az adott szakterületen vagy másutt a korábbiakhoz képest nagyobb eséllyel pályázhasson szilárd munkaerő-piaci pozícióbirtoklására.

A program célja, hogy a résztvevő 42 iskola és az általa kiválasztott és foglalkoztatni kívánt, legalább nyolc általános iskolai osztályt elvégzett roma fiatalok számára – túl a tényleges és több éven át tartó foglalkoztatás önmagában is rendkívül fontos ténye mellett – képzési programot biztosítson. A program az érintett személyeket 3-4 év alatt középfokú, érettségit nyújtó iskolai végzettséghez, valamint szakjellegű, OKJ-s szakmai végzettséghez juttatja.

A program koordinátora és egyben szakmai résztvevője az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA), mely többek között a program egészének a működtetését végzi (http://www.ofa.hu).

A képzési program kidolgozója az Országos Közoktatási Intézet Felnőttoktatási és Kisebbségi Központja (OKI FKK), amely a képzési program működtetését és szakmai felügyeletét is ellátja.

A program résztvevői az OKI FKK részéről

  • A program kidolgozói:
    • Mayer József (az OKI FKK igazgatója)
    • Singer Péter (az OKI FKK igazgatóhelyettese)
  • Programmenedzsment:
    • Wolfné dr. Borsi Julianna (OKI főigazgató-helyettes)
  • Tantárgyi szakértők:
    • Történelem, társadalomismeret, földrajz, művészeti ismeretek: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
    • Irodalom, magyar nyelv és kommunikáció: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
    • Matematika: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. (iskolaigazgató – Demecser)
    • Kémia, fizika: Dani Csaba (iskolaigazgató – Budapest)
    • Idegen nyelvek: Zsuzsa Ruth (nyelvtanár)
    • Idegen nyelvek: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. (nemzetközi előadó – OKI Főigazgatóság)

A program intézményi résztvevői 

A programban részt vevő partnerintézmények

A képzési program az iskolarendszerű felnőttoktatás számára készült kerettantervekre, illetve azok adaptált, az egyéni tanulást lehetővé tevő változatára épül.
A Foglalkoztatásba Ágyazott Képzés (FÁK) című programban érettségi bizonyítvánnyal már rendelkező foglalkoztatott felnőtt tanulók számára olyan szakmák megszerzésére ad a program lehetőséget, amelyek valamilyen kapcsolatban állnak az iskola világával, a pedagógiai munkával. Az alábbiakban e szakmák részletes leírását, követelményeit tesszük közzé. (Az anyagok a Nemzeti Szakképzési Intézetben készültek.)

Az iskola világával kapcsolatos szakmák

Oktatási segédanyagok a programban résztvevő hallgatók és mentorok számára:

 
A hozzászólás nem található.: ArticleID=0

Szólj hozzá!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás: